Minél többet olvasok, figyelek híreket, ismerek meg embereket, annál több információm lesz a világról, és annál többet tudok a benne zajló szörnyűségekről is. Lehet, hogy igaz az, a tudatlanság boldogít? Azonban az sem jó, ha az ember bezárkózik, és a saját, kis álomvilágát éli. Most nem tudom, mihez szeretnék kezdeni. Elindultam egy olyan úton, amiben az számít, hogy ki mennyire tájékozott, tudja a legújabb informatikai vívmányok használatát, könnyen bekerülhet egy olyan munkába, ahol a gép előtt kell ücsörögni. Viszont szeretnék most már a friss levegőn lenni sokat. Szeretnék sokszor csak kimenni a közeli dombtetőre, feküdni, nézni az eget és csak elmélkedni.
Szeretnék tanítani valakit. Úgy érzem, jó lenne, ha lenne valaki, akinek el tudnám mondani, meg tudnám mutatni mindazt, amit eddig megtanultam (matematika, fizika, informatika téren). Biztos vagyok benne, jót tenne az én tanulmányaimra nézve is. Igaz, legfeljebb középiskolásoknak segíthetnék, de már az is valami. Ám sajnos nem hiszem, hogy lenne rá időm.
Szerdán egy "edzés" alkalmával 3-szor is levett a lábamról egy lány.
Tudom, hogy az emberek unják már a sok érzelgős, hablatyolós írást. Én sem szeretek olyanokat olvasni, ahol triviális dolgokról folynak elmélkedések, viták, vagy éppen általánosítanak az ellenkező nemmel kapcsolatban. Én mindig is tudományos oldalról próbálom megközelíteni a problémák lényegét, ami nem minden esetben lehetséges. Annyi bizonyos, hogy a fenti sorban említett eset fizikailag megtörtént, méghozzá gáncsolások formájában. Az emelkedett pulzusszám a birkózás és az előző technikák gyakorlásából adódott. Igen, semmilyen különös dolog nem történt. Csak úgy megemlítettem. Pont. Nem volt és nem is lesz olyan, akiben megbízok, rakaszkodom hozzá, megosztom vele boldogságom, fájdalmam, segítek neki, őszinte leszek vele, megvédem életem árán is. Ilyen csak a mesékben van.
